Volt egyszer egy vak lány, aki utálta önmagát ezért. Mindenkit utált a barátján kívül. Egyik nap mondta a lány, hogy ha láthatná a világot, akkor feleségül menne a barátjához. Történt egyik nap, hogy kapott két szemet és láthatta a világot és a barátját is. Ő megkérdezte:
”- Most, hogy láthatsz, hozzám jössz feleségül?
A lány megrökönyödve látta, hogy a barátja vak és ezt mondta:

- Sajnálom, de nem megyek hozzád, mivelhogy te vak vagy.
A barátja sírva távozott és ennyit mondott:
- Csak arra kérlek, vigyázz a szemeimre..."

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond \"legjobb barátom\".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: \" Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom...\"

Sírig tartó szerelem
A sötét utcán egy leány sétál, s egy fiúra gondol ki mást ölel át. A mai reggelen még nem sejtette, hogy estére magányos lesz szíve. Milyen szép volt, reggel a nap ragyogott, s most már halványan ragyognak a csillagok. Már reggel várta az esti találkozást, nem sejtve, hogy az okoz neki szomorú csalódást. S mikor elindult arca vidám; nem gondolt rá, hogy talán ez lesz az utolsó délután. Egy órát várt a fiúra reménykedve, félve, de szíve megsúgta, hogy hűtlen szeretője. Mikor a fiú megjött, a lány vidáman borult nyakába. A fiú csak köszönt és nem mosolygott a lányra. A lány már érezte, hogy valami elkopott a fiú szeméből. A fiú hideg volt és csak ennyit szólt: -Nem.
A lány csak ült és önmagábanak, némán, halkan mondta: -De én szeretem!
Mikor a lány búcsúcsókért könyörgött, a fiú hátat fordított, s még el se köszönt. A lány még sokáig nézte, hátha visszanéz. Szerette volna még utoljára látni szép szemét. A fiú csak ment, és nem nézett hátra, nem törődött azzal, hogy a lány imádja. Most este van, a lány egyedül sétál, a fiúra gondol, ki nem nézett hátra. Szeretett volna örülni és feledni mindent. De a fiú szavától elkezdett sírni. Folytak a könnyei és nem gondolt másra csak a srácra, ki őt nem imádja. Ment az utcán és nem nézett se, előre se hátra, elszántan gondolt a nyugodt halálra: ha meghalna mindent elfeledne. Lassan de biztosan kiért az állomásra, onnan indult félve a halálba. Mikor a vonat alá ugrott nem érezte a fájdalmat. Elhallgatott örökre. Másnap a fiúhoz egy levél érkezett: "Szeretlek". Míg a fiú a levelet olvasta rájött, hogy nem tudja a lánytól elszakítani a szívét. S csak most érzett igazán megbánást. Lassan csordult a könnycsepp az arcán, és ő is elment az állomásra. Halála előtt megírta, hogy a lánnyal egy sírba temessék. A keresztre csak ennyit írjanak: EGYSZER VOLT EGY LÁNY,AKI HALÁLOSAN SZERETETT EGY FIÚT,AKI KÉSŐN ÉRTETTE MEG,HOGY VAN OLYAN SZERELEM, AMELY A SÍRIG TART!!!

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.

Oldal: Szerelmes történetek..
♥••.•♥ Kicsilány oldala ♥••.•♥ - © 2008 - 2024 - boggicca.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat